Szepesi diákja Szed(d) te is!

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén immár hetedik alkalommal valósult meg. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „nagytakarítanak" a TeSzedd! önkéntesei. Az FM-KASZK Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma is csatlakozott a mozgalomhoz. 2017. szeptember 15-én pénteken, iskolánk 88 diákja, zsákokkal felszerelne, nekilátott Piliscsaba kitakarításának.


Merre találkozhattak diákjainkkal?
A temető környékén, a Szent István úton, a Bajcsy-Zsilinszky utca vonalán, a vasútállomáson, Kálmán király útján, erdei ösvényeink közül a 100 éves fenyőhöz vezető úton, illetve az azt körülölelő tisztáson, a Kisgulyán és az óvoda melletti Erdészkertnél.


Mennyi szemetet szedtek önkénteseink?
A leglátványosabb tisztítást a következő területeken végezték:
A 100 éves fenyőt körülölelő területen 14 zsák, az Erdészkert környékén 25 zsák szemetet szedtek diákjaink. A járókelők láthatták, hogy a gyűjtési ponton, a József Attila utcai MÁV parkolóban közel 60 zsák szemetet tettünk le. Ez a mennyiség a felsorolt helyszínekről gyűlt össze.


Miért tettük mindezt?
Az iskola profiljából adódóan közel áll a természethez, hiszen erdészképzésünk lehetetlen lenne a minket körülölelő Pilis nélkül. Az intézmény ökosuliként van nyilvántartva, aminek fontos alapja a környezetvédelem és a környezettudatos életmód kialakítása. Szeretnénk példát mutatni környezeti nevelésünkkel és szeretnénk, ha mindenki tudná, hogy iskolánk szerves része Piliscsaba mindennapjainak.


Hogyan tovább?
Játékot hirdetünk!

Indul a Szemeteszsák Challenge (Kihívás)

Mivel szívügyünk egy tiszta és szép Piliscsaba, ezért a következő játékot találtuk ki. Szedjetek össze egy zsák szemetet, nyomjatok egy selfit magatokról és a zsákról. A képeket posztoljátok és hívjatok ki valakit a feladat teljesítésére, legyen az egy másik piliscsabai lakos, civil szervezet, közéleti személyiség! Lehetőleg azon a facebookos piliscsabai oldalon posztoljatok ahol az általatok kihívott személy is tartózkodhat. A végén a szemetet nem kell a fejetekre borítani, de gondoskodjatok arról, hogy a zsákok a megfelelő helyre kerüljenek!

Kérünk titeket, hogy segítsetek az elindított játékot terjeszteni, hogy Piliscsabánk megszépüljön. Már nagyon sok hasonló kihívás játékkal találkozhattunk, de ennek azon kívül, hogy közösségépítő funkciója van, szebbé teszi környezetünket.

Sok ötlet van még a tarsolyunkban, annak érdekében, hogy megóvjuk Piliscsaba természeti értékeit! Nyáron ugyan ezt eljátszhatjuk parlagfű húzogatással vagy akár gyomlálással. Ötletben nincs hiány, hiszen a Szepesi ökoiskolába sok természetszerető kreatív diák és tanár jár...

A Szepesi Szakgimnázium tanárai és diákjai

20170915 101716

20170915 102841

20170915 100714