Szarvasbőgésen a Vadálló- kövek között

Az Erdőjárókkal szeptember 28-án Dömösre utaztunk. Tudtuk, iskola után kevés idő van sötétedésig, ezért erős tempóban indultunk a Malom-patak völgyéből a meredek emelkedőn. Hétköznap lévén, azt gondoltuk, csak mi leszünk a hegyen. Meglepődésünkre egy idős angol párral találkoztunk szembe. Túrabotjukra támaszkodva, mosolyogva engedtek utat a felfelé tartó diákoknak. Ámultunk a kései napsütésben sütkérező köveken.

A Vadálló- kövek sziklavilágának kőzete andezit agglomerátum. A 14-15 millió évvel ezelőtti vulkáni működés magmája, elérve a hideg karsztvizet, hatalmas robbanásokban nyilvánult meg. Ennek termékei a felszínen található kőzetek, melyeket helyenként kovasavas oldatok itattak át, megvédve a lepusztulástól, hogy teret engedjenek az emberi fantáziának, mely ősök neveivel, szellemeivel ruházta fel sziklatornyait. Útközben csodálatos kilátás nyílt a Szőke-forrás völgyére, Dobogókő és a Duna felé is. Innen már nincs messze a Prédikálószék sem, ahonnan még szélesebb panoráma tárul elénk, az egész Dunakanyar.

Visszaindulva, tudtuk ránk sötétedik, szaporáztuk lépteinket. Legalább a műutat érjük el. A sor végén feltételeztük, az elől lévők szórakoztatnak bennünket, utánozzák a bőgő szarvasbikát. Pár lépés után a völgyből érkező válasz biztosított minket, legalább két állat van a közelünkben. És még mennyire a közelünkben. Az egyik az általunk is használt keskeny hegygerincen. Ilyenkor a szokásos történetek, suttogva, vagy félhangosan, mert előfordult már olyan, hogy.... Felmerül ki fut a leggyengébben, mekkora egy ilyen állat testtömege, mennyire józan ebben az időszakban. milyen távolságról látnánk meg a félhomályban az erdőben. A szél felőle fúj. Ő milyen távolságból venne észre? A másik bikát hallotta, számít az érkezésére. De mi többen vagyunk! A tanár dönt: balra le, kerüljük meg. Mindenki szó nélkül követi. A műútra leérve, persze hangsúlyozzuk, mindenki csak esetleg a másikért aggódott, ő megnézte volna, közelről is. Majd legközelebb.

Szarvas-1

Szarvas-2

Szarvas-4

Szarvas-5