A kollégistákkal Nemzeti színházban voltunk….
A helység kalapácsa Petőfi Sándor első könyve volt, 1844 októberében. (A tiszteletdíjként 40 pengő forint járt, amit a költő azonnal elküldött szorult anyagi helyzetben lévő szüleinek. )A mű későn lett sikeres humorára, iróniájára, a szellemes szószaporítások groteszk képeire és a parádés hexameterek álpatetikus hangvételére egyre inkább vevő lett a közöség. Már a szereplők megnevezése is mosolyt csal az olvasó és a leendő néző arcára: Erzsók ötvenötéves bájaival, Fejenagy, a kovács, vagy mint őt a dús képzeletű nép költőileg elnevezé: a helység kalapácsa, Harangláb, a fondor lelkületű egyházfi, Bagarja, a béke barátja, Vitéz Csepü Palkó, a tiszteletes két pej csikajának Jókedvű abrakolója, A lágyszívű kántor és „amazontermészetü” felesége, Márta. A részeletekért kattinson a bővebben gombra...
– A mű minden bája és humora mellett ez az előadás a beregszászi társulatról is szól, arról, hogy a színház kapaszkodó, a túlélés eszköze. Nem hangolják át Petőfi művét, de abból indulunk ki, hogy ennek a társulatnak a tagjai a háború miatt most itt ülnek bőröndjeiken, és nem lehetnek otthon.
Az interaktív előadás alatt a „gyerekeinket” is bevonták az előadásba, aminek nagyon nagy sikere volt. Azt a szép jelenetet, mikor a beregszászi színészek megjelentek a villamosmegállóban és a gyerekek megtapsolták őket, sokáig fogom őrizni a szívemben.