Oltási lehetőség

Kedves Szülők és Diákok!

Mint már ebben a hónapban értesültek róla, a 12 év feletti diákok számára augusztus végén és szeptember elején külön oltási lehetőséget biztosítanak, melynek igényléséről az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára, Pölöskei Ferencné küldött tájékoztatást.
Kérjük, hogy a Bővebben gombra kattintva olvassák el az Önöknek szóló levelet és töltsék ki a mellékelt Jelentkezési lapot, majd a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre küldjék vissza iskolánkba 2021. augusztus 25-én éjfélig!
Kérjük, hogy mindenképpen küldjék vissza a Jelentkezési lapot, akkor is, ha nem kérik az oltást, mert csak így lehetünk biztosak benne, hogy mindenkihez eljutott a lehetőség. A lapon jelölni lehet/ kell a nemleges választ is!
A szintén mellékelt Hozzájáruló nyilatkozatot nem kell beküldeni, csak azok töltsék ki, akik kérik az oltást, és majd akkor kell bemutatniuk, amikor azt az Oltóponton megkapják.

Piliscsaba, 2021. 08. 19.                              
Üdvözlettel:                           
Börzsönyi Tünde   
 igazgató        

   

Levél a 18 év alatti tanulók szüleinek

Tisztelt Szülők!

Közeledik az iskolakezdés, amelyre ezúttal még a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében készülünk, hiszen a vírus még itt van, és sajnos nem zárható ki egy negyedik hullám sem.

Jó hír, hogy az idei iskolakezdés jóval biztonságosabb, mint az egy évvel ezelőtti, hiszen már van vakcina és magas a magyar lakosság, a pedagógusok, szakképzésben oktatók és a diákok átoltottsága.

Magyarország júniusban az elsők között tette lehetővé a 12 év felettiek oltását. Ennek köszönhetően a 12-17 éves korosztályban közel 200 ezer diák már felvette az oltást.

Az a szülő, aki az iskolakezdésig szeretné beoltatni gyermekét, legegyszerűbben ezt az internetes regisztrációval (www.vakcinainfo.gov.hu), majd az internetes időpontfoglalón (www.eeszt.gov.hu) keresztül teheti.

Emellett az iskolákban is lehetővé tesszük az oltást, ha az internes regisztráció és időpontfoglalás bármilyen oknál fogva akadályba ütközik.

Az iskolai oltások napja:

Két alkalommal biztosítjuk az oltás felvételének lehetőségét az iskolákban:

augusztus 30-31. napja közül az egyik napon, előre meghatározott időszakban,

szeptember 2-3. napja közül az egyik napon, előre meghatározott időszakban.

Az oltás Pfizer-vakcinával történik.

Az iskolai oltásra a 12 év feletti (még oltatlan) diák jogosult.

Kérjük, hogy amennyiben az Ön gyermeke még nem kapott oltást, és azt szeretné, hogy azt az iskolában kapja meg, akkor ezt az igényét a Jelentkezési lap (mely egyben regisztrációs lapként is szolgál) kitöltésével 2021. augusztus 25-ig jelezze vissza a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Amennyiben nem kíván élni gyermeke számára a felkínált lehetőséggel, vagy gyermeke egyéb módon már beoltásra került, kérjük akkor is, hogy ezt is szíveskedjen a jelentkezési lap megfelelő kitöltése útján jelezni 2021. augusztus 25-ig a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Az oltásra jelentkező tanulók létszámának összesítése után, külön tájékoztatást fog arról kapni, hogy az Ön gyermeke pontosan mikor és hol kapja meg az oltást. A jelentkezők számától függően az oltás helyszíne lehet az iskola, ahol a gyermek tanul vagy egy másik közeli iskola is.

Fontos, hogy a kitöltött és aláírt jelentkezési lapot és a hozzájáruló nyilatkozatot minden érintett tanuló hozza magával az oltás helyszínére.

Bízunk benne, hogy közösen, összefogva sikerül zökkenőmentesen lebonyolítani az oltási kampányt, és a tanulók minél nagyobb arányban vesznek majd részt benne. Kérem, járuljanak hozzá az oltási kampány sikeréhez, mindannyiunk érdeke, hogy a tanulók minél nagyobb átoltottságának köszönhetően az oktatást minél biztonságosabb körülmények között szervezhessük meg.

Piliscsaba, 2021. 08. 19.

Tisztelettel:                              

                                               Börzsönyi Tünde     

                                                    igazgató          

Nagykorú tanulóknak küldendő levél

Tisztelt Tanuló!

Közeledik az iskolakezdés, amelyre ezúttal is még a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében készülünk, hiszen a vírus még itt van, és sajnos nem zárható ki egy negyedik hullám sem.

Jó hír, hogy az idei iskolakezdés jóval biztonságosabb, mint az egy évvel ezelőtti, hiszen már van vakcina és magas a magyar lakosság, a pedagógusok, szakképzésben oktatók és a diákok átoltottsága.

Magyarország júniusban az elsők között tette lehetővé a 12 év felettiek oltását.

Aki az iskolakezdésig szeretné beoltatni magát, ezt legegyszerűbben az internetes regisztrációval (www.vakcinainfo.gov.hu), majd az internetes időpontfoglalón (www.eeszt.gov.hu) keresztül teheti.

Emellett az iskolákban is lehetővé tesszük az oltást, ha az internes regisztráció és időpontfoglalás bármilyen oknál fogva akadályba ütközik.

Az iskolai oltások napja:

Két alkalommal biztosítjuk az oltás felvételének lehetőségét az iskolákban:

augusztus 30-31. napja közül az egyik napon, előre meghatározott időszakban,

szeptember 2-3. napja közül az egyik napon, előre meghatározott időszakban.

Az oltás Pfizer-vakcinával történik.

Az iskolai oltásra a 12 év feletti (még oltatlan) diák jogosult.

Kérjük, hogy amennyiben még nem kapott oltást, és azt szeretné, hogy azt az iskolában kapja meg, akkor ezt az igényét a Jelentkezési lap (mely egyben regisztrációs lapként is szolgál) kitöltésével 2021. augusztus 25-ig jelezze vissza a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Amennyiben nem kíván élni a felkínált oltási lehetőséggel, vagy egyéb módon már beoltásra került, kérjük akkor is, hogy ezt szíveskedjen a Jelentkezési lap megfelelő kitöltése útján jelezni 2021. augusztus 25-ig a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Az oltásra jelentkező tanulók létszámának összesítése után, külön tájékoztatást fog arról kapni, hogy Ön pontosan mikor és hol kapja meg az oltást. A jelentkezők számától függően az oltás helyszíne lehet az iskola, ahol a gyermek tanul vagy egy másik közeli iskola is.

Fontos, hogy a kitöltött és aláírt jelentkezési lapot és a hozzájáruló nyilatkozatot hozza magával az oltás helyszínére.

Bízom benne, hogy közösen, összefogva sikerül zökkenőmentesen lebonyolítani az oltási kampányt, és a tanulók minél nagyobb arányban vesznek majd részt benne. Kérem, járuljon hozzá az oltási kampány sikeréhez, mindannyiunk érdeke, hogy a tanulók minél nagyobb átoltottságának köszönhetően az oktatást minél biztonságosabb körülmények között szervezhessük meg.

Piliscsaba, 2021. 08. 19.

Tisztelettel:                                     

                                               Börzsönyi Tünde            

                                                  igazgató                 

Letöltések:

JELENTKEZÉSI_LAP_diákok_covid19_oltás

HOZZÁJÁRULÓ_NYILATKOZAT_ oltási kampányhoz