Diákportré - Önkéntes polgárőr

Gábor a polgárőr

Déli Gábor, iskolánk egyik 11. A osztályos tanulója, tagja a Komárom Esztergom megyei polgárőrségnek, azon belül is az Esztergom-Kertvárosi szervezetnek. Ez a szervezet 1993-ban alakult, azóta is aktívan tevékenykedik. (a részletekért kattintson a "Bővebben"-re)


Iskolánk egyik diák önkormányzatos tagja interjút készített vele, most ennek a részleteit olvashatjuk.
2019. március 31-én délután szolgálatból indultunk vissza a Polgárőrségre, mikor is a csoportvezetőm észrevette a gomolygó füstöt. A terület Dorog és Kesztölc között található, sok hétvégi házzal, gyümölcsössel, szántófölddel és erdővel. Amint a helyszínre értünk, azonnal belekezdtünk az oltási munkálatokba. Segítségünkre voltak a hivatásos tűzoltók és még egy Polgárőr csapat. A feladataim többek között azok voltak, hogy biztosítsam a helyszínt, magának a tűznek az oltása és végül a keletkezett kár felmérése.

Gábor elmondása szerint a munka 2-2,5 óráig tartott, melyet nehezített az erős szél és számos műszaki probléma, melyet a gyors közbeavatkozásnak hála sikerült elhárítani. Az esetben nem sérült meg senki (ez alól kivétel Gábor napszemüvege, mely a hőség miatt sérült meg), viszont az anyagi kár jelentős; kb.: 50nm gyümölcsös, 50nm erdős terület és még kb. 100nm mező.
Az iskolában többen is gratuláltak neki a munkájáért.
Varga Sándor Mihály, 2019.04.08, a Diákönkormányzat képviselője.