Osztálykirándulások - beszámoló

A 9.A osztály Kesztölcön sátorozott a Szivek-tanyán, csodálatos tájban: egy magaslaton, ahonnan be lehetett látni az egész völgyet. Mögöttük szőlőskertek és a kesztölci sziklák. Meg is látogatták a Fekete-sziklákat és levendula-csokrot szedtek a gyógynövénykertben. A fiúk fociztak, zenéltek és hintáztak. Este sütögettek és hajnalig beszélgettek a tűz körül.

 

 

 

 

A 9.B osztály Szentendrén sátorozott. Programjuk igen színesre sikeredett, egy kincskereső térkép segítségével 10 állomáson keresztül játékos vetélkedőben volt részük, közben bebarangolták a Kárpát-forrást és környékét. Este szalonnát sütöttek és bográcsoztak, éjszaka zseblámpával bújócskáztak.

 

A 9.D osztály itt Piliscsabán egy közös bográcsozáson vett részt, illetve a bátrabbak lóhátra is pattanhattak.

 

A 10.B osztály a Mecsekerdő Zrt-hez, a Kikerics Erdészeti Erdei Iskolába látogatott el, ahol a zselici ősbükkösök élővilágát, ökoszisztémáját ismerhették meg. Este vadlesen vettek részt, majd felkeresték a Böszénfai Szarvasfarmot, ahol a zárttéri vadtartásba nyerhettek bepillantást diákjaink.

 

A 10.D osztály Gárdonyba látogatott el, onnan elindulva tekerték körbe a Velencei tavat.

 

 

Két napos osztálykirándulásra indult a 10.A és a 11.A osztály Siófokra. Szerencsére az időjárás kegyes volt hozzájuk, így a fiúk élvezhették a Balaton kellemes, hűs vizét. A vízparthoz közeli kempingben több féle sportolási lehetőség nyílt számukra, és még egy biciklitúrát is beiktattak. Hazafelé átkompoztak a Balaton túloldalára, a hajókázás mindenkinek nagyon tetszett.

 

A 11.B osztály Vácon volt gokartozni. Egy 15 körös mini bajnokságon vettek részt, "szabadedzés" és időmérő futammal kiegészítve.

 

A 11. E osztály a Balatont vette célpontba. Hajókirándulásuk után bebarangolták Balatonfüredet és Révfülöpöt.

 

A 12.B osztály Egerben járt, rögtön az érettségi vizsgák lezárása után. A kirándulás alkalmával ellátogattak az egri várba, kisvonatos városnéző körútjuk során felfedezték a borospincéket a Szépasszony – völgyben, illetve kipihenték a szóbeli vizsgák fáradalmait a termálfürdőben.

 

Kellemes nyári szünetet kívánunk minden diákunknak és oktatónknak!

Szeptemberben találkozunk!